Sok minden lehet az az életben, de légyszi, légyszi, az anyaságunk ne legyen az!
Munkám során és az anyaklubokban annyi meg annyi önbizalom-hiányos anyukával találkozom és mindez nagyban köszönhető annak is, hogy a külvilág felől olyan szintű elvárások zúdulnak ránk, aminek egyszerűen képtelenség megfelelni!
Mert mindenkinek van ám egy pontos elképzelése arról, hogy milyen is egy jó anya. Hogy a buszon is csúnyán néznek rád, amiért nem bírsz a visító gyerekeddel. A védőnő csóválja a fejét, ha nem várod ki a hozzátáplálással a hat hónapot. A mama nem érti, miért nem akarsz cumit adni a gyereknek. Egyébként is mit képzelsz Te, hogy dolgozni is szeretnél már pár hónapos gyerek mellett heti legalább négy órában!
A legszebb persze az, amikor gyermektelenek osztják az észt!
Vagy amikor az idősebb generáció sóhajtozik, hogy bezzeg az Ő idejükben nem voltak ilyen hisztisek a gyerekek, meg az Ő gyerekeik ezt sosem engedték meg magunknak, amit most az unokáik csinálnak…
Egyfelől ömlik ránk az információ, hogy szoptassunk ezerrel, hordozzunk, mert attól lesz kötődő a gyerek, aludjon velünk közös családi ágyban, mert az jó neki…
Másrészről meg minek szopik már kétévesen, miért nem alszik már az ágyában, egyáltalán miért nem alussza már át az éjszakát?!
Ki tud mindennek megfelelni? Valóban versenyezni kell, hogy ki mennyi ideig tud szoptatni, vagy hogyan alszik a gyermeke? Ez a jó anyaságmércéje?! Rossz a anya valaki attól, mert szeretne néha kimozdulni otthonról már néhány hetes gyerek mellől is, urambocsá’ az agysejtjeinek van szüksége némi plusz impulzusra?
Mekkora hülyeség ez! S ez még a legkisebb gond ezzel! A nagyobb baj az, hogy rengeteg kárt is okoz, főleg a kezdő anyák lelkében, akik azt gondolják, kevesebbek attól, hogy nem felelnek meg az egyik vagy a másik oldal ideálképének. Vagy mondjuk ki: hogy selejtek. Ezt is hallottam már. 🙁
No, tisztázzuk inkább azt, hogy olyan úgysem lesz, hogy mindenkinek megfelelünk, így vagy úgy szálka lesz az elképzelésünk, a tetteink valaki szemben, és e téren egyik “tábor” sem különb a másiknál!
És tegyük hozzá gyorsan, hogy ez nem csak az anyaságunkkal kapcsolatban van így, mindössze anyaként jóval érzékenyebben tud talán érinteni, amikor mások anyai mivoltunkban támadnak minket!
Ha anyukákkal beszélgetek, mindig azt próbálom elmondani nekik, hogy mivel ez az Ő életük, az Ő anyaságuk, igazából egyedül rájuk tartozik, hogyan csinálják, mit hoznak ki belőle, miként élik meg.
Egész egyszerűen azért, mert nekik kell felkelni ahhoz a hasfájós gyerekhez, Ők cipelik a hordozott gyereket is, vagy épp botorkálnak le a metróba a babakocsival.
Ja, meg az apák. 🙂 És akkor ezzel nagyjából be is zárult a kör, akikre igazából tartozik egy gyermek nevelése, az ellátásával kapcsolatos teendők megítélése, kiválasztása.
Mert észt osztani ugye bárki tud, az ingyen van.
De mikor helyzet van, akkor a kis családnak kell szembenézni a kihívásokkal. Akkor nincsenek ám ott a kéretlen tanácsadók!
Szóval ne menj bele a versenybe Te sem! Csináld úgy, ahogy Nektek, a gyermeketeknek a legjobb, legkényelmesebb, ahogy az értékrendetek diktálja!
Ami ezen kívül van, az nem számít, ne számítson, ne vedd magadra!
Ha most ez hajmeresztőn hangzik, mert úgy érzed, nagyon is függsz attól, mit gondolnak rólad mások, akkor tarts velem a blogon, mert írok még erről a témáról!
Kommentek