Vannak, akiknek az nem jön be, hogy a gyerek mamizza az anyukáját. A mami alapesetben ugye a nagymama. Én már ezt is megszoktam, annyi családban hallom. De mondjuk nálunk én anya vagyok és nem mami.
Egy valamit azonban nagyon nehezen tudok befogadni! Amikor a férj, a gyermek apukája anyának hívja a párját miután szülők lettek. És viszont, az anyukák is gyakran ráállnak valahogy az apázásra!
Azon túl, hogy talán háklisnak tűnök amiatt, hogy ilyen jelentéktelen dolgokon fennakadok, mondom, hogy szerintem ez miért nem jó.
Direkt nem jelentem ki, hogy nem normális, hisz ki mondja meg, kinek van joga ítélkezni, hogy mi is a normális? Ez csak az én véleményem. A tiéd lehet más, és ha így van, elfogadom.
Mégis, azt hiszem van valami mögöttes tartalom az ilyen megszólításban, és szerintem ez az üzenet a fontos, hogy megértsd. Hogy ezt akarod-e vagy sem. Mert sokszor nem is tudatos ez az egész, pedig olyan árulkodó és egyértelmű!
Nos, sok anyuka panaszkodik nekem arról a konzultációkon, hogy amióta megszületett a gyermekük, nem érzik igazán nőnek magukat, zavarja őket pl. a szülés után rajtuk maradt kis felesleg. És igen, sokszor a nőket zavarja, nem is a férjeket! Mint tudjuk, minden nő elsősorban önmagának akar megfelelni (és más nőknek…)
Általános probléma, hogy a kisbaba mellett a szülőknek alig marad idejük arra, hogy egymással is foglalkozzanak, nincs aki vigyázzon a kicsire, hogy néha kimozduljanak otthonról kettesben is. Na meg nem valószínű, hogy egy alig pár hetes gyerkőcöt nyugodtan otthon hagynak az ifjú szülők. Szoptatni is kell, igényli is az anyukája közelségét. Ez van. Teljesen normális.
Az énidő teljes hiánya a kezdeti időszakban-mondhatom szintén általános tapasztalat.
Na most egy ilyen, teljesen átlagos élethelyzetet nézve, ahol a nők alapvetően azt érzik, hogy ők, a saját személyiségük gyakorlatilag megszűnt létezni, vajon mennyire erősíti bennük ezt az érzést (még ha csak tudatalatt is), ha már életük szerelme is anyának hívja őket?
Lehet, hogy egy ideig boldogan fürdőzünk új életszerepünkben és játékosan, viccesen, évődve szólítjuk egymás apának és anyának. Szerintem belefér. Ha ez valóban csak az újdonság varázsának szól. Megvan a maga bája. Tényleg.
Én is rém büszke voltam, mikor a férjem szeretettel nézett ránk, ahogy babusgattam első kisfiúnkat és büszkén mondta: na, mi van, anyuci?
De érzed a különbséget?! Ez azért más, mint Kata/Juci/Andi megszólítás helyett állandó jelleggel anyának hívni valakit!
Tudod ki neked az anya? Hát a te anyukád, nem én! 🙂
Ha azt szeretnéd, hogy a párod továbbra is lássa benned azt a nőt, akibe beleszeretett, akit társául választott, akkor fontos, hogy ne csak az anyát lássa benned a gyermeketek születése után.
Akkor figyelj arra, hogy ugyanúgy Kata/Juci/Andi legyen a megszólítás, vagy drágám, kedvesem, nyuszika, bármi, amit korábban megszoktatok! 😉 És viszont, te se apázd a párodat!
Szerintem.
És szerinted?
Téged zavar az anya/apa megszólítás? Vagy a mamizás? Vagy az örökös többessszám?
Vajon mit jelentenek ezek a háttérben? Mi a mögöttes mondanivalójuk?