Tudom, hogy mint minden januárban, valószínűleg idén is jó sok tervet, célt eszeltél ki az új évre. Ám a célkitűzés önmagában, valójában ennél több kell a sikerhez!
Ma erre keressük a választ!
Lesznek napok, amikor ez egy egészen aprócska kis lépés lesz, és lesz olyan is, amikor úgy érzed, hatalmas előrelépést teszel, a lényeg, hogy mindennap tegyél meg valamit azért, ami fontos, amit szeretnél elérni!
Ha elindultál, visszanézni már úgyis kár, koncentrálj inkább az előtted álló útra! 🙂 A múlton már nem tudsz változtatni, de az új nap mindig egy újabb lehetőséget tartogat, hogy haladj a céljaid felé!
Ezt minden alkalommal kérdezd meg magadtól és ha a válaszod nem, akkor nézd meg, hogyan is lehetne úgy cselekedni, hogy hosszú távon is aszerint járj el, amiben valóban hiszel, ami fontos! Ne tévesszen meg egy-két hirtelen felbukkanó lehetőség, csábító helyzet, lehet egyhamar kiderül, valójában semmi közük ahhoz, amit igazán szeretnél, nem arra visznek, amerre tartasz! Az alapvető értékekről itt írtam már a gyerekzsivaj oldalon.
Az önismeret itt is alap követelmény, és persze jó, ha tisztában vagy persze a gyengéiddel is, azzal, amiben kevésbé vagy erős. Ám lényegében az az elsődleges, hogy kihozd magadból a legtöbbet, szóval, jobb, ha inkább kiaknázod a benned szunnyadó lehetőségeket, azt erősíted, amiben úgyis jó vagy. Pl. szorgalom, kitartás, humor, rugalmasság.. Te miben vagy erős? Sosem késő az önismereted fejleszteni! Itt megnézheted, hogyan lehet dolgozni rajta!
Ezért jó, ha támogatókat, segítőket gyűjtesz magad köré, akik nem csupán hátulról nyomnak, de akár a kezedet fogva együtt is mennek veled az úton. Biztathatjátok, motiválhatjátok egymást. Nem csak Ők Téged, de Te is Őket, ha épp arra van szükség!
Keress hát társakat, akik hasonló célokért küzdenek, akikkel egy cipőben jártok és fogjatok össze, alkossatok véd és dacszövetséget! 🙂 Mindenki elgyengül néha, jó, ha van mellette olyankor egy társ, aki felkarolja!
Én azt mondom, nincs más hátra, mint előre! 🙂 Bármit is eszeltél ki 2018-ra, már nincs mire várni, hogy belekezdj!
Lényeg, hogy ne veszítsd szeme elől a céljaidat a szürke hétköznapokon sem!
Te hogyan tartod “szemed a labdán”?
Egy tipp: ülj le még ma és és tervezd meg azt is, hogyan is valósítod meg a kitűzött céljaidat! Nézd meg milyen lépések szükségesek a megvalósításhoz! Bontsd le lépésekre, találd meg, mi fog átsegíteni a nehezebb időszakokon!